Egervár

Egervár község Zala vármegyében, a Zalaegerszegi járásban. A településen polgárőrség működik.

Fekvése
Zalaegerszegtől 11 kilométerre északra fekszik, a (zalai) Sárvíz mellett. Területén és központján áthalad észak-déli irányban a 74-es főút; utóbbiból a központjában ágazik ki keleti irányban a 7427-es út Vasboldogasszony és Gősfa felé.

Vasúton a Szombathely–Nagykanizsa-vasútvonalon érhető el Egervár, az itteni állomás (Egervár-Vasboldogasszony vasútállomás) nagyjából a két névadó település határvonalán helyezkedik el.

Története
Egervár nevét a mocsaras környezetében gyakori égerfából és a 13. században már létező várának a településnévben történő megjelenítéséből származtatják.[4] Nevét 1281-ben említette először oklevél, erődjét pedig 1288-ban említették először az írásos forrásokban, amikor a vár éppen gazdát cserélt: János nádor cserélte el polosniczai várát és birtokait Miklós bánnal Egervár váráért és tartozékaiért. Ez a – korban szokásos építkezési módokból következtethetően fából épült, vesszőfonatokkal és karósorral megerősített – mocsaras rét közepén álló építmény 1313–1325 között, a belháborúk során elpusztult. 1325-ben, a Geregye nemzetségből származó Kalmer fiai, a később magukat Egervárinak nevező János és Mihály birtoka volt, akik birtokaikon megosztoznak, a várat ekkor már nem említették.

A település az Egerváriak alatt
A település a 14.–15. században az Egerváriak birtoka volt. Az Egervári család legkiemelkedőbb tagja, Egervári László volt, aki Mátyás király uralkodása alatt mint bizalmi ember szerepelt, a főrendek sorába emelkedett, és akit II. Ulászló király tett az ország tárnokmesterévé. Egervári László építtette a mai vár elődjét és a település ma is álló templomát, mely 1495-re Szent Katalin tiszteletére épült fel, és a templom mellett 1510-re ferences kolostor is épült, melynek befejezése Egervári Bereck püspök nevéhez fűződik. A kolostor azonban az idők folyamán elpusztult.

Egervár 1497-ben Ulászló királytól mezővárosi jogokat kapott. Egervár a 15. században élte fénykorát.

A Kanizsaiak és a Nádasdyak alatt
A település az Egerváriak után a Kanizsai család, majd a Nádasdyak birtoka lett. A település történetéhez a család tagjai közül Nádasdy Tamás, Nádasdy Ferenc és Nádasdy Kristóf neve és tevékenysége kötődik. Nádasdy Tamás 1542-ben országbíró, 1554-ben az ország nádora lett. A fennmaradt adatok szerint nem sokat tartózkodhatott itt, nevében az ügyeket apja, Nádasdy Ferenc, Vas vármegye főispánja intézte, helyreállíttatta az ekkor már erősen romló várat is.

Egervárt az 1550-es években általában Sárvárról igazgatták, azonban a Nádasdy-birtokok között bizonyos mértékű önállóságot élvezett. Az egervári uradalomhoz ekkor kilenc falu tartozott. Lakosai 1554-ben harmincnégy porta után adóztak. Az 1500-as évek közepén Nádasdy Kristóf átépíttette a várat négysaroktornyos, olaszbástyás várrá, melynek átépítése 1569-re fejeződött be.

1600 körül Kanizsa is török kézre kerül, mely idő után az erődítmény a nyugati országrész egyik legfontosabb végvára lett. Törvénycikkek sora rendelkezett megerősítéséről. A török hódoltság idején Egervár nem pusztult el teljesen, bár megmaradt lakói ebben az időszakban magyar földesuruk mellett a töröknek is adóztak.

Egervár a Széchenyiek alatt
1676-tól 1873-ig a Széchényi család Egervár birtokosa. A család tagjai közül Széchényi György állította helyre romjaiból a templomot, újra betelepítette a falut, termelőképessé tette a szétzilált uradalmat. Fia, Széchényi Zsigmond a mezőváros számára helyi törvénykönyvet alkotott, szabályozta a szőlőhegy rendjét is. Széchényi Ignác nevéhez a templom teljes barokk átalakítása kötődik 1749–1757 között. Ekkor készült a templom szószéke és oltára, melyek a magyar barokk művészet kiemelkedő alkotásai.

A Rákóczi-szabadságharc idején Egervár határában zajlott 1706-ban az úgynevezett győrvári csata, mely a szabadságharc egyik legjelentősebb, kuruc győzelmet hozó csatája volt.

A vár mai formáját 1712–1713-ban Széchényi Zsigmond idejében kapta, aki ekkor az épület megmentése végett felszámolta a külső védelmi rendszert, és lebontatta az épület északi szárnyát.

A 18. század végén Széchényi Ferenc birtoklásának időszakában komoly gazdasági fellendülés volt érezhető, majd a 19. század második felére Egervár jelentősége erősen háttérbe szorult a Széchényi család más, sokkal jobban jövedelmező birtokai közt. A Széchényiek 1873-ban Solymosy Lászlónak adták el a várat és az uradalmat.

A Solymosyak idején
A Solymosy család kiemelkedő képviselője volt ifjú báró Solymosy László, aki 1930-tól 1945-ig élt Egerváron.

A falu az 1940-es évek után
A falu élete az 1940-es évek végétől kezdődően ismét jelentősen megváltozott. 1948-ban Egervár néven egyesült Egervár és Déneslak, majd 1991-ben a hajdani Déneslak részét képező Lakhegy önálló településként kivált Egervárból.

Egervár 1950-től Zala megyéhez tartozik. Az 1950-es évektől szinte napjainkig meghatározta fejlődését a tíz kilométerre lévő, rendkívül gyors fejlődésnek indult megyeszékhely, Zalaegerszeg.

Lakossága a 20. század közepéig a mezőgazdaságból élt. Az 1950-es évektől egyre többen vállaltak munkát Zalaegerszegen, az iparban, kereskedelemben.

Egervár a középkortól napjainkig megőrizte körzeti központ szerepét. Az 1940-es évektől kezdődő jelentős mértékű elvándorlás az 1980-as évek végén megállt, az 1990-es évektől ismét a lélekszám gyarapodása jellemzi a települést.